COOKIE-SZABÁLYZAT ÉS ANNAK HASZNÁLATA

(a keretezett szövegek szószerinti átemelése és beillesztése javasolt a weboldalra, a nem keretezett szövegek magyarázatot, iránymutatást tartalmaznak)

A weblapok alsó bar szövegében a „cookie”-k használatról szóló tájékoztató szöveg megfelel a jelenleg hatályos rendelkezéseknek

Szükséges és fontos, hogy a felhasználó választása szerint az egyes „cookie”-kat ki-, illetve bekapcsolja. Jelenleg a weboldal funkciója alapján erre nincs lehetőség csak az összes „cookie” elfogadására, illetve az összes letiltására, valamint a böngésző programban történő beállításra.

A „itt olvashat bővebben” link a „cookie” szabályzat aloldalra mutat mely a szabályzat szövegét tartalmazza, ugyanakkor nem biztosít lehetőséget arra, hogy az egyes „cookie”-kat kiválaszthassa a felhasználó, meghatározhassa melyeket kapcsol be-, illetve ki. (A lenti szegélybe foglalt valamely változat szövegére, illetve beállításaira ajánlott mutatnia a „itt olvashat bővebben” linknek.)

Fontos szabályozása az EU Rendeletnek, hogy anélkül is tudnia kell használni a weboldalt a felhasználónak, hogy elfogadná a szabályzatot, vagyis a „Elfogadom a sütiket” gombra kattintana. Ebben az esetben főszabály szerint valamennyi „cookie”-nak kikapcsolva kell maradnia. A felhasználói élmény minősége ebben az esetben nem terheli a weboldal működtetőjét, mert a szabályzatban kifejezetten rögzítésre kerül ezen felelősség kizárása. (Mivel a szükségszerű „cookie”-k elfogadása mellőzhetetlen a weboldal böngészéséhez.)

A „cookie” beállításokhoz/testre szabáshoz kétféle megoldási javaslatot készítettem. A választást a cég belátására bízom. Mindkét megoldás megfelel a jelenlegi szabályozásnak.

COOKIE BEÁLLÍTÁS - VÁLTOZAT I

Ebben a változatban a felhasználó az egyes „sütik” tekintetében maga állíthatja be, melyeket engedélyez és melyeket nem. A 2., 3., 4., fajtájú „cookie” esetében a felhasználó dönthet arról, hogy aktív, vagy inaktív legyen az ő esetében, az 1. csoportba tartozó „cookie” lehet minden esetben aktív állapotban, figyelemmel arra, hogy azok feltétlenül szükségesek a weboldal megjelenítéséhez.

A „cookie” beállításoknak az AKTÍV – INAKTÍV szónak választható gombnak szükséges lennie, mellyel a felhasználó ténylegesen eldöntheti és kiválaszthatja, hogy az adott „cookie”-t be-, illetve kikapcsolja. A „session cookie” engedélyezett, hogy mindig aktív legyen és a felhasználó ne változtathassa inaktívvá.

Cookie” szabályzat

A weboldalon a „cookie”-k segítségével szabjuk személyre a tartalmakat és a hirdetéseket, biztosítjuk a közösségi oldalak funkcióit és elemezzük a forgalmunkat. Arról, hogy Ön hogyan használja az oldalunkat, a közösségi oldalakkal, illetve hirdetési és elemzési partnereinkkel osztunk meg információkat az adatvédelmi nyilatkozatunknak megfelelően. A beállításokat a „cookie”-k beállításai résznél módosíthatja.

Cookie” beállítások

Az Ön adatainak védelme

Amikor Ön bármilyen weboldalt felkeres, az információkat tárolhat a böngészőjén vagy információkat kérhet le onnan, többnyire „cookie”-k formájában. Ezek az információk Önnel, a beállításaival vagy az eszközével kapcsolatosak, és céljuk többnyire az, hogy az oldal az Ön elvárásainak megfelelően működjön. Az információ nem azonosítja Önt közvetlenül, de jóval személyre szabottabb webhasználati élményt biztosíthat.

Mivel tiszteletben tartjuk az Ön adatvédelmi jogait, Ön úgy is dönthet, hogy néhány típusú „cookie”-t nem engedélyez. Az egyes kategóriáknál módosíthatja az alapértelmezett beállításainkat. Bizonyos típusú „cookie”-k blokkolása azonban befolyásolhatja az oldal felhasználói élményét és az általunk nyújtott szolgáltatásokat, melyből eredő felhasználói élményromlásért felelősséget nem tudunk vállalni.

1. Szigorúan/feltétlenül szükséges munkamenet (session) „cookie”-k

Ezek a „cookie”-k szükségesek a weboldal működése szempontjából, és nem kapcsolhatók ki a rendszereinkben. Ezek általában csak válaszok az Ön tevékenységeire, amikor bizonyos szolgáltatásokat vesz igénybe, például ha rögzíti az adatvédelmi beállításait, ha bejelentkezik, vagy ha űrlapokat tölt ki. Ezek nélkül a „cookie”-k nélkül oldalunk bizonyos részei vagy az igényelt szolgáltatások nem működnének.

Mindig Aktív

2. Elemzési „cookie”-k

Ezeknek a cookie-knak a segítségével felmérhetjük az oldal látogatottságát és a forgalom forrásait, így kiértékelhetjük és javíthatjuk oldalunk teljesítményét. Ezáltal megtudhatjuk, mely oldalak a legnépszerűbbek és a legkevésbé népszerűek, és láthatjuk, hogy a látogatók hogyan használják az oldalt.

A „cookie”-k által gyűjtött összes ilyen jellegű információt összesítjük, ezért ezek névtelenek. Ha Ön nem engedélyezi ezeket a „cookie”-kat, nem fogjuk tudni, mikor kereste fel az oldalunkat, és nem fogjuk tudni figyelemmel kísérni a teljesítményét.

Aktív – Inaktív

3. Funkcionális „cookie”-k

Ezeknek a „cookie”-knak a segítségével a weboldal hatékony és személyre szabott működést biztosít: megjegyzi a felhasználó választásait, az előnyben részesített nyelvet vagy helyszínt. Ezeket vagy mi állítjuk be vagy egy harmadik fél, akinek a szolgáltatásait hozzáadtuk az oldalunkhoz. Ha nem engedélyezi ezeket a „cookie”-kat, előfordulhat, hogy néhány vagy az összes ilyen szolgáltatás nem fog megfelelően működni.

Aktív – Inaktív

4. Reklám, harmadik fél által elhelyezett analitika „cookie”-k

Ezeket a „cookie”-kat vagy mi állítjuk be vagy a hirdetési partnereink. Ezeket a „cookie”-kat a vállalatok arra használhatják, hogy felmérjék az Ön érdeklődési körét, és hogy releváns hirdetéseket mutassanak Önnek más oldalakon. A vállalatok nem tárolnak közvetlenül személyes információkat, de egyedileg azonosítják az Ön böngészőjét és az internetes eszközét. Ha nem engedélyezi ezeket a „cookie”-kat, kevesebb célzott hirdetést fog látni.

Aktív – Inaktív

COOKIE BEÁLLÍTÁS - VÁLTOZAT II

A második változatban a „sütiket” a felhasználó nem tudja egyenként beállítani, hanem a használt „cookie”-k szintjét tudja megválasztani. A három szint közül egyet mindenképpen választania kell. A „cookie” megnevezés előtti „check box”-ban választhatja ki (pipálhatja be) a felhasználó melyik beállítást választja.

Cookie”-k testreszabása

Kérjük adja meg, hogy a weboldal milyen „cookie”-kat (sütiket) használhat.

A „cookie” a webszerver által küldött, változó tartalmú, alfanumerikus információ csomag, mely a felhasználó számítógépén rögzül és előre meghatározott érvényességi ideig tárolásra kerül. A „cookie”-k alkalmazása lehetőséget biztosít a látogató egyes adatainak lekérdezésére, valamint internethasználatának nyomon követésére. A „cookie”-k segítségével meghatározható az érintett felhasználó érdeklődési köre, internet használati szokásai, weblap látogatási története.

I.

Szükséges „cookie”-k: ezek a „cookie”-k elsősorban az oldal megfelelő működéséhez szükségesek. Ezen túl analitikai mérésekre, illetve az oldalon futó esetleges hirdetések megjelenítésére szolgálnak.

Ezzel a beállítással az alábbiakat engedélyezi:

– biztonságos bejelentkezés, bejelentkezési adatok megjegyzése,
– feladatok, tranzakciók folyamatának megjegyzése,
– statisztikai célú webanalitikai mérések,
– esetleges hirdetések megjelenítése az oldalon.

Ezzel a beállítással nem engedélyezi:

– érdeklődési körének megfelelő hirdetések (remarketing) megjelenítése a weboldalon kívül (pl. közösségi oldalak)
– esetleges emlékeztető a foglalás elindításáról (a „kosár” tartalmáról)
– oldalhasználat elemzését annak érdekében, hogy testre szabott tartalmat jelenítsünk meg a weboldalon,
– esetlegesen a weboldalon mért oldalhasználat elemzések, aktivitások felhasználása annak érdekében, hogy személyre szóló ajánlatokkal kereshessük meg a megadott elérhetőségein (amennyiben Ön megadott ilyen elérhetőséget a regisztráció során)

II.

Funkcionális „cookie”-k: ezek a cookie-k lehetőséget biztosítanak arra, hogy érdeklődési körének megfelelő esetleges hirdetéseket jelenítsünk meg Önnek.

Ezzel a beállítással az alábbiakat engedélyezi:

– biztonságos bejelentkezés, bejelentkezési adatok megjegyzése,
– feladatok, tranzakciók folyamatának megjegyzése,
– statisztikai célú webanalitikai mérések,
– esetleges hirdetések megjelenítése az oldalon
– érdeklődési körének megfelelő hirdetések (remarketing) megjelenítése a weboldalon kívül (pl. közösségi oldalak)

Ezzel a beállítással nem engedélyezi:
– esetleges emlékeztető a foglalás elindításáról (a „kosár” tartalmáról)
– oldalhasználat elemzését annak érdekében, hogy testre szabott tartalmat jelenítsünk meg a weboldalon,
– esetlegesen a weboldalon mért oldalhasználat elemzések, aktivitások felhasználása annak érdekében, hogy személyre szóló ajánlatokkal kereshessük meg a megadott elérhetőségein (amennyiben Ön megadott ilyen elérhetőséget a regisztráció során)

III.

Kényelmi „cookie”-k

Ajánlott beállítás. Ezek a cookie-k lehetőséget biztosítanak arra, hogy az oldal használatát elemezve személyre szóló tartalmakat és esetleges hirdetéseket jelenítsünk meg, vagy küldjünk Önnek, illetve az elemzéseket felhasználva tovább fejlesszük szolgáltatásainkat.

Ezzel a beállítással az alábbiakat engedélyezi:

– biztonságos bejelentkezés, bejelentkezési adatok megjegyzése,
– feladatok, tranzakciók folyamatának megjegyzése,
– statisztikai célú webanalitikai mérések,
– esetleges hirdetések megjelenítése az oldalon
– érdeklődési körének megfelelő hirdetések (remarketing) megjelenítése a weboldalon kívül (pl. közösségi oldalak)
– esetleges emlékeztető a foglalás elindításáról (a „kosár” tartalmáról)
– oldalhasználat elemzését annak érdekében, hogy testre szabott tartalmat jelenítsünk meg a weboldalon,
– esetlegesen a weboldalon mért oldalhasználat elemzések, aktivitások felhasználása annak érdekében, hogy személyre szóló ajánlatokkal kereshessük meg a megadott elérhetőségein (amennyiben Ön megadott ilyen elérhetőséget a regisztráció során)

Az oldal teljes körű, minden kényelmi funkciót biztosító használatához a „Kényelmi cookie” beállítását javasoljuk. A „cookie” beállításokat bármikor megváltoztathatja a böngészőjében is, az alábbi linkek segítségével:

Cookie-kra vonatkozó irányelvek

Tájékoztatjuk, hogy ez a webhely saját és harmadik féltől származó cookie-kat telepít, amikor Ön felkeresi a webhely oldalait. Az oldal böngészésének folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát. A cookie-k nem futtatható szöveges fájlok, amelyeket arra terveztek, hogy bármilyen információt tároljanak a felhasználóról. Az Ön böngészésének megkönnyítésére és statisztikai adatok gyűjtésére használjuk ezeket a fájlokat.

Milyen cookie-kat használ ez a webhely?

Technikai cookie-k: Ezek azok a cookie-k, amelyek lehetővé teszik a felhasználó számára, hogy böngészhessen egy webhelyen, platformon vagy alkalmazásban, és használhassa a különböző lehetőségeket vagy szolgáltatásokat.


Személyre szabási cookie-k: Ezek olyan cookie-k, amelyek lehetővé teszik a felhasználó számára, hogy a felhasználó terminálján egy sor feltétel alapján előre meghatározott általános jellemzőkkel férjen hozzá a szolgáltatáshoz.


Analitikai célú cookie-k: Ezek olyan cookie-k, amelyek lehetővé teszik a felhasználók viselkedésének nyomon követését és elemzését a hozzájuk kapcsolódó webhelyeken. Az ilyen típusú cookie-k által gyűjtött információkat a webhelyeken, alkalmazásokban vagy platformokon való aktivitás mérésére és az ilyen webhelyek, alkalmazások és platformok felhasználóinak böngészési profiljainak kidolgozására használják, hogy a szolgáltatás felhasználói használati adatainak elemzésén alapuló fejlesztéseket vezessenek be.

Ki használja az általunk telepített cookie-kban tárolt információkat, és ki fér hozzájuk?

Kizárólag a jelen webhely tulajdonosa és a MIRAI ESPAÑA S.L. – a vállalat, amely a webhely karbantartását és elemzését végzi – használja a cookie-kat ezen a webhelyen, és fér hozzájuk. Azok a harmadik felek, akik cookie-kat tároltak az Ön számítógépén, hozzáférhetnek azokhoz.

Hogyan kezelheti a cookie-beállításait?

A legtöbb böngésző automatikusan elfogadja a cookie-kat, de Ön beállíthatja a böngészőjét úgy, hogy elutasítsa a cookie-kat, vagy figyelmeztesse Önt, ha egy szerver cookie-t szeretne tárolni az Ön eszközén. Ezt a következő megtekintésével teheti meg:

Enter dates and see prices

Adatok beírása és árak megtekintése